3.jpg

La Rete S.r.l. hálók gyári sport háló és a biztonsági hálók

A La Rete srl mint magáncég alakul a 70-es évek elején Monte Isolán egy erős hálógyártó több évszázados hagyománnyal mögötte. Hajdanán a hálószövés kis igényeket kielégítő foglalatosságként alakult és szinte kizárólag csak kézzel készült. Körülbelül 30 évre visszanézve gyakori kép volt az utcán a házak előtt összeülve vagy rosszabb idő alkalmával az úgymond „fonó” amikor többenegyütt szőtték a hálókat és a hasznot pedig szézosztották. A 70-es évek elejéig a hálószövés szinte kizárólag a halászatot látta el és amelynek piaca erősen visszaesett az ázsiai gépesített beszállítók miatt . A vállakozás kedv és a tőke hiánya erősen megtizedelte a manufaktúrákat nem maradt más hátra mint a megadás. A válságba került kézi szövödék létszámcsökkentéshez és egyes esetekben bezáráshoz vezettek .

Azokban a nehéz időkben Elio Agnesi a Bruno Turlaval elindítanak egy ugyancsak manufaktúrális vállakozást . A hangsúlyt a keresletnek megfelelően de a hagyományos termékek gyártására fektették. A La Rete társvezetősége azonnal megérti, hogy a termékújításokhoz modern és új berendezések , gépek szükségeltetenek. Végülis a döntés a távolkeleti piac által is jelenlévő függőágyak gyártása mellett döntöttek és ez lett a húzóágazat , illetve ezen termékek minőségi és fajtabővítésével, célként az európai divat igényeinek kielégítése. Ebben az időszakban kerül a tulajdonos vezetők körébe Fiorello Turla.

A La Rete Srl az új termékek megjelenésével elkezdi a nemzeti kiállításokon való részvételt mint pl. A SUN -on( amelyet Riminiben az olasz Adria egyik legnevesebb üdülőparadicsomában szerveznek a mai napig ) a milánói MACEF – en és ezekkel párhuzamosan a nemzetközi - müncheni ISPO-n és a kölni SPOGA – n. Mára a La Rete cég a 3 legnagyobb európai függőágy termelő között van és bizonyosan a legnagyobb sportháló gyártó.

"10 évesek lettünk"

A La Rete Hungária Kft. az úgymond „anyacég” nevét kölcsönözve  a 2000. év végén alakult . Telephelyünk Békés megye északi csücskén, a gyógyvizéről is híres Füzesgyarmaton található. Főprofilunk :  sportháló készítés, sporthálók gyártása. Sporthálók keretén belül:  a futballhálók mellett, terem foci,  kézilabda, kosárlabda, röplabda és teniszháló-kat is gyártunk és  forgalmazunk. Ezek mellet a sportháló kategóriában az egyre jobban feltörekvő és egyre divatosabb strandröplabda, strandtenisz és strandfutballhálókat és  azok kiegészítőit  : mint pályajelölő szalagkészletek, állványok, tartószerkezetek forgalmazása is palettára kerültek de ugyanitt megtalálhatók még a sípálya "védőháló"-k, térhatároló hálók , labdafogó hálók és biztonsági-hálók, illetve védőhálók is. Sporthálóinkat ajánljuk kluboknak, egyesületeknek, iskoláknak; védőhálóinkat sportcsarnokokba, sportlétesítményekbe és sportrendezvényekre míg a  leesés elleni biztonsági hálókat építkezésekre, hídfelújításokra, oda ahol az emberek élete veszélyben lehet .
A sporthálóink között vannak még: vizilabda háló, tollasháló, teremfoci hálók, kapuhálók, ugrálókötél , labdatartó zsákok , védőhálók stb.  többféle kivitelben. Forgalmazunk pályaberendezési termékeket-, kiegészítőket is, mint:  kapuk,  kapu mögé védőhálók,  palánkok, állványok, pálya kiegészítő felszereléseket. 

Cégünk másik profilja a függőágyak gyártása és forgalmazása, ezen belül függőágyak a kicsiknek, nagyoknak, két személyes függőágyak és családi függőágyak, nikaraguai függőágyak és függőszékek és állványai, olasz függőágyak és állványai saját készítésű függőágyak olasz alapanyagokból.

Hívja munkatársunkat, vagy kérje árlistánkat az alábbi elérhetőségeken.

Sporthálók

Labdafogó védőhálók és biztonsági hálók

Hu-5525 Füzesgyarmat Kossuth U. 87 Tel: +36 30 2055182 Fax: +36 66 491271 E-mail: laretehu@fuzestv.hu